Hatalmas kínai naperőmű fejlesztés indul Tokaj környékén

40 milliárd forintos méretű, kínai hátterű, naperőmű fejlesztés kezdődik Magyarországon, Tokaj térségében.

A Shanghai Electric Power július 26-án tartotta idei hatodik rendkívüli igazgatósági ülését, amelyen a közzététel szerint 12 igazgató egyhangúan arról döntött, hogy 103,83 millió eurónyi tőkét emel a 100%-os tulajdonában álló Hong Kong-i székhelyű Shanghai Electric Power Co. Ltd nevű vállalatban.

A LÉPÉS CÉLJA AZ, HOGY EZZEL KIELÉGÍTSE A TOKAJBAN MEGVALÓSULÓ NAPERŐMŰVI FEJLESZTÉS TŐKESZÜKSÉGLETÉT.

Előtte az igazgatósági előterjesztés címe azt jelzi, hogy a magyarországi projektforrások teljesítése érdekében van szükség a tőkeemelésre, így ez is arra utal, hogy itt egy új projektről van szó.

A kínai hátterű cég korábban megvette Inárcs közelében az addigi egyik legnagyobb magyarországi naperőmű projektet a németektől. Az is kiderült, hogy az év elején egy 200 MW feletti magyarországi naperőműpark adásvételében is benne volt a Shanghai Electric Power. Ezek az adásvételek ahhoz kapcsolódhattak, hogy a kínai cég tavaly év végén jelentette be: 33,8 millió euróért vásárol magyarországi energetikai eszközöket/ infrastruktúrát, aztán február elején azt jelentette be, hogy további energetikai eszközöket/infrastruktúrát vásárol 38 millió euró összegben.

Forrás: Portfolio

 

2023.08.07

További hírek

Magyarország az energiafüggetlenség felé
2025.05.30

Magyarország az energiafüggetlenség felé

2025 áprilisában Magyarország történelmi mérföldkőhöz érkezett az energiaszektorban: mindössze 9,9%-os volt az importált villamosenergia aránya a bruttó fogyasztásban, ami 2012 eleje óta a legalacsonyabb érték.

European Grids Package -  az Európai Bizottság új szakpolitikai csomagja
2025.05.22

European Grids Package - az Európai Bizottság új szakpolitikai csomagja

Az Európai Bizottság „European Grids Package” néven új szakpolitikai és jogalkotási csomagot készített elő 2025. májusában, melyről még jelenleg is folyik a nyilvános konzultáció az Európai Unió hivatalos oldalán.

Napelem üzemeltetés – A jövő energiája nemcsak telepítve, hanem gondozva is!
2025.05.08

Napelem üzemeltetés – A jövő energiája nemcsak telepítve, hanem gondozva is!

A megújuló energiaforrások jelentősége napjainkban már nem kérdés – a fenntarthatóság, az energiafüggetlenség és a környezettudatosság zászlóvivői között kiemelt szerepet kapnak a napelemes rendszerek.

Kibervédelem a megújuló energia rendszerekben – új kihívások és a 8G Energy szakmai válaszai
2025.04.30

Kibervédelem a megújuló energia rendszerekben – új kihívások és a 8G Energy szakmai válaszai

A megújuló energiaforrások térnyerésével és az energiatárolók szerepének növekedésével a villamosenergia-rendszerek új típusú kihívásokkal néznek szembe – ezek közül az egyik legkritikusabb a kiberbiztonság.

Jedlik Ányos Energetikai Programot indít az Energiaügyi Minisztérium
2025.03.21

Jedlik Ányos Energetikai Programot indít az Energiaügyi Minisztérium

Lantos Csaba energiaügyi miniszter 2025. márciusában bejelentette a Jedlik Ányos Energetikai Programot, amelyen belül összesen 440 milliárd forint keretösszegben, 10 területet érintő pályázatot tervez kiírni vállalati fejlesztésekre...

Kérjen ingyenes ajánlatot!
Ajánlatkérés