ÚJABB FEJLEMÉNYEK A LAKOSSÁGI NAPELEMEKNÉL A SZALDÓS ELSZÁMOLÁS KAPCSÁN
A lakossági napelemeknél az éves szaldó elszámolási rendszer havira változtatásának tervei kapcsán fontos nyugtató mondatot küldött ki hétfőn sajtóválaszként az Energiaügyi Minisztérium.
Azt üzente a tárca, hogy figyelembe fogják venni a már végrehajtott és megkezdett napelemes beruházásoknál az érintett családok érdekeit, és dolgoznak a szabályok finomhangolásán, hogy még „a jövőbeli fejlesztések megtérülését is” lehetővé tegyék.
Az elszámolási rendszer tervezett változtatása, illetve a Magyar Napenergia és Napkollektor Szövetség meglátása kapcsán számos kérdést intéztünk az Energiaügyi Minisztériumhoz, amelynek Kommunikációs Főosztálya összefoglalóan az alábbi sajtóválaszt juttatta el szerkesztőségünknek (kiemelés tőlünk):
"Az éves elszámolás kivezetését 2024. január elsejétől hatályos uniós rendelkezés írja elő a tagállamok számára. Az ehhez igazodó hazai szabályozási tervek a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal tavalyi döntései nyomán már eddig is ismertek voltak. Finomhangolásukon a már megvalósított vagy megkezdett beruházásokban érintett családok érdekeit figyelembe véve dolgozik az Energiaügyi Minisztérium. Az előkészületben lévő változások lehetővé teszik a jövőbeli fejlesztések megtérülését is, miközben a villamos energia rendszer egésze szempontjából tervezhetőbb, kiszámíthatóbb kereteket biztosítanak. A pontos részletekről a végleges döntések megszületése után, szeptemberben várható tájékoztatás. A tárca ahogy az eddigiekben, a jövőben is nyitott a szakmai szövetséggel való egyeztetésre."
A fenti kiemelések arra utalnak, hogy a Minisztérium figyelembe veszi azok érdekeit is, akik az elmúlt években annak ismeretében telepítettek napelemet, hogy az éves szaldó rendszerben akár lenullázhatják a villanyszámlájukat (vagy akár pénzt is kereshetnek), mert a nyáron megtermelt többlet energiát szembe állíthatják a téli megnövekedett áramigénnyel, és ennek ismeretében kalkuláltak 8-10 év körüli megtérüléssel a rezsicsökkentési rendszerben.
Most viszont az éves szaldó 2024-től havira változtatásával ezt a nyári többlettermelést nem tudják majd szembe állítani a téli többletigénnyel, és így sokak félelme az, hogy jócskán romolhat a beruházásaik megtérülése, sőt aki az utóbbi években telepített, annak ez meg se térülne, mert főleg a téli hónapokban akár vaskos villanyszámlája is keletkezhet (főleg, ha a fűtési rendszerét is átállította elektromos alapúra).
A tárca válasza arra utal, hogy az ezeket az érdekeket is figyelembe vevő végső elszámolási szabályokat szeptemberben ismerhetjük meg.
Forrás: Portfolio
További hírek

Magyarország az energiafüggetlenség felé
2025 áprilisában Magyarország történelmi mérföldkőhöz érkezett az energiaszektorban: mindössze 9,9%-os volt az importált villamosenergia aránya a bruttó fogyasztásban, ami 2012 eleje óta a legalacsonyabb érték.

European Grids Package - az Európai Bizottság új szakpolitikai csomagja
Az Európai Bizottság „European Grids Package” néven új szakpolitikai és jogalkotási csomagot készített elő 2025. májusában, melyről még jelenleg is folyik a nyilvános konzultáció az Európai Unió hivatalos oldalán.

Napelem üzemeltetés – A jövő energiája nemcsak telepítve, hanem gondozva is!
A megújuló energiaforrások jelentősége napjainkban már nem kérdés – a fenntarthatóság, az energiafüggetlenség és a környezettudatosság zászlóvivői között kiemelt szerepet kapnak a napelemes rendszerek.

Kibervédelem a megújuló energia rendszerekben – új kihívások és a 8G Energy szakmai válaszai
A megújuló energiaforrások térnyerésével és az energiatárolók szerepének növekedésével a villamosenergia-rendszerek új típusú kihívásokkal néznek szembe – ezek közül az egyik legkritikusabb a kiberbiztonság.

Jedlik Ányos Energetikai Programot indít az Energiaügyi Minisztérium
Lantos Csaba energiaügyi miniszter 2025. márciusában bejelentette a Jedlik Ányos Energetikai Programot, amelyen belül összesen 440 milliárd forint keretösszegben, 10 területet érintő pályázatot tervez kiírni vállalati fejlesztésekre...