ÁLLAMI VERSENYFUTÁS AZ IDŐVEL

MI LESZ A SORSA A HAZAI ENERGIA SZEKTORNAK?

A megújuló erőművek telepítésére vonatkozó engedélyeztetési eljárást egyszerűsíteni és gyorsítani kell.

Hatalmas port kavart tavaly ősszel az a döntés, mely szerint letiltják a háztartási naperőművek visszatáplálását az elektromos hálózatba.
Az Európai Bizottság, ami az unió döntéshozó és végrehajtó szerve szigorú feltételekhez kötötte a helyreállítási alap vissza nem térítendő forrásainak lehívását, ami 5,8 milliárd eurót (2,27 billió forint) érint.
A qubit.hu megkérdezte Mezősi Andrást, a Budapesti Corvinus Egyetem Regionális Energiagazdasági Kutatóközpontjának tudományos főmunkatársát, hogy mi a véleménye a háztartási napelemek visszatáplálásának letiltásáról.
„Attól, hogy az ország egy adott területén, mondjuk a főváros 11. kerületének néhány utcájában esetleg túlterhelné az elektromos hálózatot egy újabb naperőmű, nem biztos, hogy a hálózat az ország teljes területén képtelen kezelni a naperőműveket. Mivel Magyarország területének csak a kisebbik részére igaz, hogy a hálózatot túlterhelik a napelemek, meglehetősen radikális lépés volt erre hivatkozva ellehetetleníteni tavaly októberben a további napelem-telepítést.”
Az Európai Bizottság összefoglalta annak feltételeit, hogy Magyarországnak mit szükséges teljesítenie a napelemes rendszerek kapcsán ahhoz, hogy feloldják a helyreállítási alap forrásainak tiltását.
-    a megújuló erőművek telepítésére vonatkozó engedélyeztetési eljárást gyorsítani és egyszerűsíteni szükséges
-    a lakossági naperőművek esetében a hálózatra csatlakozás határideje nem lehet hosszabb a teljes hálózati kérelem benyújtásától számított két hónapnál
-    a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalt jogszabályban kell kötelezni arra, hogy a becsatlakozási engedélyek esetleges késleltetése esetén fél évente felülvizsgálja a hálózati kapacitást
-    a lakossági napelem rendszerek hálózatra való csatlakozásának lehetőségét legkésőbb 2024. december 31-ig az ország teljes területén biztosítani szükséges és még regionálisan sem lehet korlátozni
-    jogszabály-módosítással kell kötelezni az átviteli és az elosztó rendszerek üzemeltetőit, hogy indoklással támasszák alá, ha mégis elutasítanak egy csatlakozási kérelmet
-    a napelemtelepítés műszaki és technológiai feltételeit fél évente nyilvános fórumokon ismertetni szükséges

ismertette a feltételeket a qubit.hu cikke.

És mi a helyzet a szélenergiával?

A szélenergia piaca azért áll, mert a bürokratikus és adminisztratív akadályok nem teszik lehetővé a szélerőművek hatékony telepítését. Jelenleg folyamatban van a szélenergia felhasználására és kiépítésére vonatkozó rendelkezések meghatározása.
A magyar kormánynak hamarosan döntenie kell arról, miként módosítják a hatályos jogszabályokat a szélerőművek telepítéseivel kapcsolatban. Jelenleg, mind a minimális távolságra vonatkozó szabályok, a szélturbinák megengedett legnagyobb magasságára és teljesítményére vonatkozó szabályok is korlátozzák a szélerőművek hatékony telepítését.

Forrás: mnnsz.hu

 

2023.04.04

További hírek

Magyarország az energiafüggetlenség felé
2025.05.30

Magyarország az energiafüggetlenség felé

2025 áprilisában Magyarország történelmi mérföldkőhöz érkezett az energiaszektorban: mindössze 9,9%-os volt az importált villamosenergia aránya a bruttó fogyasztásban, ami 2012 eleje óta a legalacsonyabb érték.

European Grids Package -  az Európai Bizottság új szakpolitikai csomagja
2025.05.22

European Grids Package - az Európai Bizottság új szakpolitikai csomagja

Az Európai Bizottság „European Grids Package” néven új szakpolitikai és jogalkotási csomagot készített elő 2025. májusában, melyről még jelenleg is folyik a nyilvános konzultáció az Európai Unió hivatalos oldalán.

Napelem üzemeltetés – A jövő energiája nemcsak telepítve, hanem gondozva is!
2025.05.08

Napelem üzemeltetés – A jövő energiája nemcsak telepítve, hanem gondozva is!

A megújuló energiaforrások jelentősége napjainkban már nem kérdés – a fenntarthatóság, az energiafüggetlenség és a környezettudatosság zászlóvivői között kiemelt szerepet kapnak a napelemes rendszerek.

Kibervédelem a megújuló energia rendszerekben – új kihívások és a 8G Energy szakmai válaszai
2025.04.30

Kibervédelem a megújuló energia rendszerekben – új kihívások és a 8G Energy szakmai válaszai

A megújuló energiaforrások térnyerésével és az energiatárolók szerepének növekedésével a villamosenergia-rendszerek új típusú kihívásokkal néznek szembe – ezek közül az egyik legkritikusabb a kiberbiztonság.

Jedlik Ányos Energetikai Programot indít az Energiaügyi Minisztérium
2025.03.21

Jedlik Ányos Energetikai Programot indít az Energiaügyi Minisztérium

Lantos Csaba energiaügyi miniszter 2025. márciusában bejelentette a Jedlik Ányos Energetikai Programot, amelyen belül összesen 440 milliárd forint keretösszegben, 10 területet érintő pályázatot tervez kiírni vállalati fejlesztésekre...

Kérjen ingyenes ajánlatot!
Ajánlatkérés