„A megújulóenergia-termelés jövőjéről szélesebb perspektívában gondolkodjunk”

A Magyar Megújuló Energia Szövetség (MMESZ), melynek elnökhelyettese Fehér Róbert, a 8G Energy Zrt. vezérigazgatója, legutóbbi közleménye, valamint a szervezet honlapján elérhető célkitűzések szerint fontos...

A Magyar Megújuló Energia Szövetség (MMESZ), melynek elnökhelyettese Fehér Róbert, a 8G Energy Zrt. vezérigazgatója, legutóbbi közleménye, valamint a szervezet honlapján elérhető célkitűzések szerint fontos, hogy „a megújulóenergia-termelés jövőjéről szélesebb perspektívában gondolkodjunk”, továbbá nyolc témát, feladatot neveztek meg, amelyeken dolgozni szeretnének. Az MMESZ úgy látja, hogy "egy egészséges, fenntartható és rugalmas energiarendszerhez nem elég kizárólag a napenergiára építeni – szükség van más megújuló forrásokra és innovatív megoldásokra is”, emellett pedig elkötelezettek abban, hogy a magyarországi megújulóenergia-piac szereplőit támogassák és hozzájáruljanak egy stabil, befektetésbarát, jövőálló energiapolitika kialakításához.

A Magyar Megújuló Energia Szövetség az ország legnagyobb megújuló energetikai érdekképviseleti szervezete. Küldetésük a szakmai és gazdasági értékteremtés, valamint az iparági, társadalmi és környezeti szerepvállalás előmozdítása a zöld átállás érdekében. Olyan aktív, szakmai közösséget alkotnak, amely egyszerre koherens egységet képez és nyitott műhelyként is működik a belső tagság és a külső stakeholderek számára egyaránt.

Az alábbi célokat tűzték ki 2025-ben:

  • A hálózati csatlakozási folyamatok gyorsítása és egyszerűsítése,
  • Hosszú távú áramvásárlási szerződések (PPA) szabályozott piacának létrehozása,
  • Szélerőművek telepítésének ösztönzése a közzétételi eljárásban – hiszen a szélenergia óriási, még kiaknázatlan potenciált rejt,
  • Az energiatárolási megoldások – például akkumulátoros tárolók – elterjedésének támogatása vállalatok és meglévő termelők számára,
  • Geotermikus erőművek és fűtőművek fejlesztésének elősegítése, hogy a föld mélye is aktív részese lehessen az energiatermelésnek,
  • A biogáz-termelés, szállítás és hasznosítás támogatása,
  • Megújuló energiát támogató finanszírozási programok ösztönzése, hogy a beruházások lendületet kapjanak,
  • Az energiaközösségek és fogyasztói körzetek rugalmas, intelligens energiagazdálkodásának előmozdítása.

A szövetségét közleményét a következő gondolatokkal zárta: "nyitottak vagyunk minden olyan kezdeményezésre és szakmai partnerségre, amely előmozdítja céljainkat. Készséggel működünk együtt az Energiaügyi Minisztériummal, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatallal, a MAVIR-ral és más kulcsszereplőkkel annak érdekében, hogy Magyarország megújulóenergia-piaca ne csak fenntartható, hanem versenyképes is legyen."

Értesüljön elsőkézből a 8G Energy legfrissebb újdonságairól, akcióinkról, termékeinkről! Iratkozzon fel hírlevelünkre a linkre kattintva: https://8genergy.hu/hu/hirlevel !

forrás:
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20250214/nem-eleg-a-napenergiara-epiteni-sokszinu-tamogatasi-rendszert-szorgalmaz-a-magyar-megujulo-energia-szovetseg-740941
https://magyarmegujulok.hu/

2025.02.21

További hírek

Magyarország az energiafüggetlenség felé
2025.05.30

Magyarország az energiafüggetlenség felé

2025 áprilisában Magyarország történelmi mérföldkőhöz érkezett az energiaszektorban: mindössze 9,9%-os volt az importált villamosenergia aránya a bruttó fogyasztásban, ami 2012 eleje óta a legalacsonyabb érték.

European Grids Package -  az Európai Bizottság új szakpolitikai csomagja
2025.05.22

European Grids Package - az Európai Bizottság új szakpolitikai csomagja

Az Európai Bizottság „European Grids Package” néven új szakpolitikai és jogalkotási csomagot készített elő 2025. májusában, melyről még jelenleg is folyik a nyilvános konzultáció az Európai Unió hivatalos oldalán.

Napelem üzemeltetés – A jövő energiája nemcsak telepítve, hanem gondozva is!
2025.05.08

Napelem üzemeltetés – A jövő energiája nemcsak telepítve, hanem gondozva is!

A megújuló energiaforrások jelentősége napjainkban már nem kérdés – a fenntarthatóság, az energiafüggetlenség és a környezettudatosság zászlóvivői között kiemelt szerepet kapnak a napelemes rendszerek.

Kibervédelem a megújuló energia rendszerekben – új kihívások és a 8G Energy szakmai válaszai
2025.04.30

Kibervédelem a megújuló energia rendszerekben – új kihívások és a 8G Energy szakmai válaszai

A megújuló energiaforrások térnyerésével és az energiatárolók szerepének növekedésével a villamosenergia-rendszerek új típusú kihívásokkal néznek szembe – ezek közül az egyik legkritikusabb a kiberbiztonság.

Jedlik Ányos Energetikai Programot indít az Energiaügyi Minisztérium
2025.03.21

Jedlik Ányos Energetikai Programot indít az Energiaügyi Minisztérium

Lantos Csaba energiaügyi miniszter 2025. márciusában bejelentette a Jedlik Ányos Energetikai Programot, amelyen belül összesen 440 milliárd forint keretösszegben, 10 területet érintő pályázatot tervez kiírni vállalati fejlesztésekre...

Kérjen ingyenes ajánlatot!
Ajánlatkérés